YAAKOBISHVILI ÁRON SZERZőDéST HOSSZABBíTOTT A BARCELONáVAL

A kapus Yaakobishvili Áron 2028 júniusáig meghosszabbította szerződését az FC Barcelonával – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

A spanyol futballklub pénteken este a honlapján közölte, hogy a 19 éves – korosztályos válogatott – magyar játékos további három szezonra elkötelezte magát. Jellemzésük szerint Yaakobishvili magas, nagyon jó refelxű hálóőr, aki lábbal is magabiztos.

Felidézték, hogy 2006. március 6-án született futballista 2018 nyarán csatlakozott az egyesülethez, amelyben folyamatosan fejlődött. A mostani szezonban az U19-es és a felnőtt B csapatnak számító Barca Atleticben védett, a következő idénytől pedig stabilan az utóbbi együttesben szerepel majd. A tartalékok között három meccset játszott, és már a felnőtt csapat keretébe is behívták. Az U19-esekkel idén triplázott: megnyerte a bajnokságot, a kupát és az UEFA Ifjúsági Ligát is.

Miután az ifjúsági időszaka véget ért, Yaakobishvili Áron még legalább három idényre az FC Barcelonánál marad, a Barca Atletic lesz a végső ugródeszkája, mielőtt remélhetőleg belép a profi futball világába

– írta róla a katalán klub honlapja.

2025-05-09T19:02:50Z