TELKIBEN MEGTUDTUK, KI A MAGYAR LABDARúGáS LIONEL MESSIJE

Újraválasztotta Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó-válogatott bázisán a Magyar Labdarúgó-szövetség tisztújító közgyűlése. Az üzletember és sportvezető az eddigi 15 éves regnálását összefoglaló beszédben arról is szót ejtett, milyen fontos a válogatott versenyképessége szempontjából megtalálni a külföldön pallérozódó, magyar kötődéssel rendelkező fiatalokat, és őket lehetőség szerint meggypirosba öltöztetni. Nem sokkal később a magyar játékosok szerepeltetéséről is fontos döntést jelentettek be.

Csányi Sándor Lionel. 

Így mutatkozott be pénteki prezentációja elején a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, mintegy leütve a poént a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) operatív igazgatójának bókja után, amelyben a sportvezetők Lionel Messijeként emlegette az MLSZ-elnököt. 

Prezentációjában ismertette, mintegy 632 milliárd forint áramlott az állam segítségének is köszönhetően az elmúlt 15 évben a magyar labdarúgásba. Hozzátette, tudja, illetve részben jogosnak is tartja az elhangzó kritikát, máshol is lett volna helye az anyagi forrásnak, ám hangsúlyozta, tévúton jár, aki mindezt az elmúlt 15 évre osztja vissza, valójában négy-öt évtizedes adósságot törlesztett az állam a profi mellett főleg az amatőr- és az utánpótlásfutball, valamint a létesítmények fejlesztésére fordított pénzzel. 

A sportvezető kiemelte, a nevelés mellett az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektet az MLSZ arra is, hogy a külföldön felbukkanó magyar kötődésű tehetségeket is a nemzeti válogatott irányába tudja csatornázni. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a legnagyobb veszteség egyértelműen a Sporting CP-ben szenzációs formát futó Gyökeres Viktor elvesztése, akit hiába kerestek meg, Svédországban nevelkedve a sárga-kékeket akarta képviselni nemzetközi szinten. Beszédében külön megemlítette a Liverpool FC magyar tehetségét, Farkas Eriket is, akiért elmondása szerint „küzd a szövetség”. A fiatal középpályás áprilisban az angol U16-os válogatottban mutatkozott be. 

A testület elfogadta a néhány napja már Orbán Viktor miniszterelnök által is belengetett reformot, amely a magyar labdarúgók szerepeltetésére vonatkozik. A döntés szerint azok a klubok, amelyek a jövőben minden NB I-es bajnokin legalább öt magyar játékost szerepeltetnek a pályán (köztük legalább egy U21-es korosztályút), jelentős plusz anyagi támogatást kapnak majd. Az elmúlt időszakban az egy U21-es játékos szerepeltetését díjazták, klubonként akár 325 millió forintos bónusszal. 

Mivel kötelező érvényű szabályozást nem lehet bevezetni, pénzügyi ösztönzéssel próbáljuk elérni a célt. A jövőben azok a klubok, amelyek nem szerepeltetnek öt magyar játékost, köztük egy 21 év alatti futballistát, jelentős támogatástól esnek el: az NB I-ben 500 millió, az NB II-ben 300 millió forinttól. Emellett számítaniuk kell arra is, hogy más állami forrásból sem kapnak támogatást. A taotámogatásból nem zárjuk ki őket, hiszen a karbantartás elengedhetetlen, de az elnökség hátrányosan kezeli azokat, akik nem tartják be ezt az elvárást. Remélhetőleg ez elég nagy ösztönző ahhoz, hogy a klubok a magyar fiatalokra helyezzék a hangsúlyt

– fogalmazott Csányi Sándor a meghozott döntéssel kapcsolatban. 

Az elhangzottak szerint nem változik a labdarúgó NB I kiírása és lebonyolítása sem érdemben: az élvonalban továbbra is 12, a másodosztályban 16 klub küzd majd a helyezésekért. Előbbiben marad a háromkörös lebonyolítás is, azaz továbbra is 33 forduló alapján dől majd el a bajnoki cím, a dobogósok és a kiesők sorsa. 

Csányi Sándor egyedüli jelöltként indul újra az MLSZ elnöki tisztségéért, amelyet 2010 óta tölt be. Egyedüli indulóként nyíltszavazással, egyhangúlag választották újra. Az újabb megbízatás 2030-ig tart.

Az elnökségbe ezen a közgyűlésen került be többek között új tagként a 25-szörös magyar válogatott Lőw Zsolt, a német Bundesligában szereplő RB Leipzig megbízott vezetőedzője. 

A délelőtti etapban többek közt bejelentették azt is, hogy a szövetség 2030-ig hosszabbított a válogatott jelenlegi kapitányával, a 2018 óta a csapat kispadján ülő, azzal két Európa-bajnokságra is kijutó Marco Rossival. 

(Borítókép: A Telkiben zajló közgyűlés. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

2025-05-09T09:47:36Z