A Liverpool számára teljes mértékben tét nélküli lesz a vasárnapi összecsapás, míg az Arsenalnak az lehet a célja, hogy megőrizze második helyét a közvetlen üldöző, az előző idényben bajnok Manchester Cityvel szemben. Utóbbi együttes szombaton, a már kiesett és sereghajtó Southampton vendége lesz, s nagy meglepetés lenne, ha a manchesteri világoskékek nem vinnék el a három pontot.
A Pool meccséről sokat elmond, hogy a brit médiát is az egyik leginkább foglalkoztató téma vele kapcsolatban, hogy vajon a londoniak díszsorfalat állnak-e majd kivonuláskor a bajnoknak…
Az európai kupaszereplést érő helyekért még komoly versengés van, matematikailag még a második pozícióba is sok csapat odaérhet, közülük a negyedik Newcastle United és az ötödik – konferencialiga-döntős – Chelsea épp egymással találkozik.
Jelenleg a Premier League első öt helyezettje indulhat a következő szezonban a BL főtábláján, és erre a pozícióra még a Nottingham Forest, illetve az Aston Villa is esélyes.
Vasárnap a Nottingham a másodosztályba csúszott, utolsó előtti Leicester Cityt fogadja, míg az Aston Villa szombat este az egy hellyel mögötte nyolcadik Bournemoutht látja vendégül, utóbbi csapatban a magyar válogatott Kerkez Milos is minden bizonnyal lehetőséget kap. Kerkezék a konferencialiga-indulást jelentő hetedik vagy akár az Európa-liga-szereplést érő hatodik pozíciót is megcsíphetik még, ehhez elsőként az Aston Villát kell legyőzniük – tekintett előre az MTI.
(MTI / Index)
(Borítókép: A Liverpool játékosai, a kép jobb oldalán Szoboszlai Dominikkel, az Arsenal elleni őszi bajnokit követően. Fotó: John Powell / Getty Images Hungary)
2025-05-09T08:02:28Z