MICSODA VB-NYITáNY: KILENCGóLOS MECCSEN NYERT A CíMVéDő

Változatos, eseménydús mérkőzést hozott össze a tavalyi vb két döntőse. A svájciak kétgólos vezetést szereztek, de a büntetőt is hibázó csehek még az első szünet előtt kettős emberelőnyben szépítettek, majd a második harmadban fordítottak. Alig kezdődött el a harmadik szakasz, amikor jött a svájci egyenlítés, nem sokkal később pedig már ismét hátrányban voltak a csehek, akik végül az alapidő letelte előtt újabb fórból 4–4-re egyenlítettek.

A tavalyi vb-finálé ismétlésén jöhetett a hosszabbítás, ebben a cseh csapatkapitány, Roman Cervenka remek lövéssel döntötte el a bónuszpont sorsát.

A magyar válogatott – melynek célja, hogy történetes során először kiharcolja a bennmaradást az elitben – szombaton a németek ellen kezdi a tornát a B-csoportban. Vasárnap az amerikaiak, jövő hét kedden a kazahok, csütörtökön a csehek, pénteken a rendező dánok, vasárnap a svájciak, a május 19-i csoportzáráson pedig a norvégok lesznek az ellenfelek. A nyolcas utolsó helyezettje kiesik és jövőre a divízió I/A-ban szerepel, míg az első négy a negyeddöntőbe jut.

FÉRFI JÉGKORONG ELIT-VILÁGBAJNOKSÁGCSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ (STOCKHOLM)

Finnország–Ausztria 2–1 (2–1, 0–0, 0–0)

Később

20.20: Svédország–Szlovákia

1. FORDULÓ (HERNING)

Csehország–Svájc 5–4 (1–2, 2–0, 1–2, 1–0) – hosszabbítás után

Később

20.20: Dánia–Egyesült Államok (Tv: Sport2)

A világbajnokság mérkőzéseit Magyarországon kizárólag a Sport1 közvetíti.

Ezt olvasta már?

2025-05-09T18:29:40Z