HúSZ MáSODPERC ALATT DöNTöTT A JöVőJéRőL BöDE DáNIEL

További egy évvel meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő, MOL Magyar Kupa-címvédő Paksi FC futballistája.

A klub honlapja csütörtökön számolt be arról, hogy megállapodtak a csapatkapitánnyal, aki így a 2025–2026-os idényben is az együttest erősíti majd.

Nem volt nehéz meghozni a döntést, Haraszti Zsolt ügyvezetőnkkel körülbelül húsz másodperc alatt megegyeztünk. Mindenki tudja, hogy itt nőttem fel. Jól érzem magam, és bízom benne, hogy ez így marad a következő szezonban is

– nyilatkozta a 38 éves támadó, aki 14 találatával vezeti az OTP Bank Liga góllövőlistáját.

A Paks – amelynek vezetőedzője, Bognár György szerdán hosszabbított szerződést – az NB I következő fordulójában Böde korábbi klubját, a listavezető Ferencvárost fogadja, majd jövő szerdán a Puskás Arénában újra megmérkőzik a zöld-fehérekkel, a MOL Magyar Kupa fináléjában.

„Az idénynek még nincs vége, fontos feladatok várnak ránk. Szeretnénk a dobogón végezni – és az sem mindegy, hogy annak melyik fokán. Emellett ott vagyunk a kupadöntőben is, és természetesen szeretnénk megvédeni a címünket” – idézte az MTI Bödét, aki nyáron már a huszadik első osztályú szezonját kezdi majd.

2025-05-08T10:01:16Z