Míg Győrben ünnepelhetnek, a csapat újabb lépéssel került közelebb a nemzetközi kupainduláshoz, addig Fehérváron egyre többen ráncolhatják a homlokukat – a Fehérvár az ellenkező irányba közlekedő vágányon találta magát tavasszal, és egyre közelebb kerül az NB II-es szerepléshez. Sokkal közelebb, mint azt a drukkerek Sóstón remélték...
A vendégek becsületére legyen mondva, az első félidő alapján nem igazán lehetett megmondani, hogy a Győr a nemzetközi kupaszereplésre, a Fehérvár pedig a kiesés elkerüléséért hajt. A szünetig egyik csapat sem alakított ki komoly gólhelyzetet, a vendégek abszolút egyenrangú riválisai voltak a házigazda győrieknek.
A mezőnyben mindkét gárda dinamikus futballt mutatott be, viszont láthatóan alaposan felkészültek egymásból a szakmai stábok, és nem tudták meglepni ellenfelüket.
A Győr nem sokkal a fordulást követően, egy szögletből vezetést szerzett, Miljan Krpics a védő vállára fejelte a labdát, ami onnan pattant a hálóba.
Néhány perccel később Bumba került nagy helyzetbe, de Dala hárított, meccsben tartva ezzel a vendégeket. A 71. percben Benbuali járt közel az újabb hazai gólhoz, de a VAR-vizsgálat szerint – ha centikkel is – lesen volt. A Fehérvár a hajrában sem tudott újítani, sőt, még Dalának kellett újabb bravúrokat bemutatnia. A házigazdák összességében megérdemelten tartották otthon a három pontot és folytatták remek sorozatukat.
(MTI / Index)
szombaton játsszák:
vasárnap játsszák:
Ajánlókép: eto.hu / archív
2025-05-09T20:24:38Z